A leghatékonyabb vesetisztító

Oszd meg ismerőseiddel

 

A vesék nagyon fontos munkát végeznek, hiszen kiszűrik a méreganyagokat, hogy a szervezetünk egészségesen működhessen. Azonban néha a veséinket is ki kell tisztítani, stimulálni kell.

Idővel a méreganyagok, a só lerakódik a vesékben, rosszabb esetben akár homok, vagy kő is előfordulhat. Ezektől meg kell szabadulni, hogy a vesék ne károsodjanak.

A leghatékonyabb vesetisztító

Egy maréknyi friss petrezselyemzöldet nagyobb darabokra vágunk, annyi vizet öntünk rá ami ellepi és feltesszük főni. Forrástól számítva tíz percen át főzzük. Lefedve hagyjuk kihűlni, majd leszűrjük és hűtőbe tesszük, hogy jól lehűljön. Naponta egy pohárnyit igyunk meg a főzetből.

Pár nap után érzékelhető lesz a változás, a vizelet színe megváltozik, ez azt jelzi, hogy a méreganyagok elkezdenek kiürülni. Ne feledjük, hogy minél több folyadékot kell innunk ahhoz, hogy a veséből távozhassanak a felgyülemlett méreganyagok. Fogyasszunk sok almát, citromot és görögdinnyét, ezek is vesetisztító hatásúak.

Ha csak méregteleníteni szeretnénk és nem küszködünk veseproblémákkal, elegendő havonta kétszer innunk ebből a főzetből. A menstruációs görcsöket is enyhíti ez az egyszerű csodaszer, így ebben az esetben is érdemes alkalmazni.

Várandós anyukák számára nem ajánlott a fogyasztása.

Megosztásokat köszönöm


Oszd meg ismerőseiddel