Hársvirág szörp készítése

Oszd meg ismerőseiddel

 

Egy 5 literes üveget megtöltünk alaposan megmosott hársvirággal. Rászeletelünk 2 nagy citromot. Ráöntünk 2 kg kristálycukrot, és 3 liter előzőleg felforralt, lehűtött vizet. Beleteszünk 1 kávéskanál citromsavat, és 1 kávéskanál borkősavat. Szalvétával kötjük le, hogy szellőzni tudjon. 3 napig érleljük, közben naponta 4-5 alkalommal megkeverjük. Amennyiben hosszú hónapokra szeretnénk majd eltenni, utolsó nap keverjünk bele 1 mokkáskanál nátrium-benzoát-ot. A 3. nap után leszűrjük, üvegekbe töltjük, és ledugaszoljuk.

Ebből a mennyiségből, körülbelül 3,5 liter szörp lesz.

Amennyiben szép sárga színt szeretnénk neki adni, akkor 30 deka cukrot barnára karamellizálunk, majd ráöntünk három deci hideg vizet. Felforraljuk. Kihűlés után közé keverjük a sötétbarna lét. Semmi ízt nem ad, csupán színezi a szörpöt. Utólag is meg lehet csinálni.

Megosztásokat köszönöm

forrás


Oszd meg ismerőseiddel