Négy apróság, amit a boldog párok naponta megtesznek

Oszd meg ismerőseiddel

Négy apróság, amit a boldog párok naponta megtesznek

Mindannyian a tökéletes házasság, a sírig tartó szerelem titkát keressük, kutatjuk. A szakértők szerint azonban néhány egészen egyszerű dolog kell ahhoz, hogy boldogok legyünk. A harmonikus párkapcsolatban élők négy dolgot tesznek meg mindennap: búcsúpuszit adnak, szakítanak időt a beszélgetésre, kimondják, hogy szeretlek és mindig meglepik a társukat valamivel. Nem is olyan bonyolult dolgok, ugye, de egy közös van mind a négy szokásban: ez pedig a figyelmesség. És ez az, ami a boldog párkapcsolathoz kell.

Na, de lássuk, hogy miért is jó ezt a négy egyszerű dolgot nem elfelejteni!

1. A búcsúpuszi tulajdonképpen semmiségnek tűnik, természetes dolognak, rutinnak vesszük. Pedig az, hogy megcsókoljuk a párunkat és azt mondjuk neki, “Szia, sietek haza!”, nagyon fontos. Ne felejtsük ezt el akkor sem, ha tudjuk, hogy sokáig dolgozunk ma vagy őrült rohanásban vagyunk. Ez az apró gesztus is azt jelzi a másik számára, hogy fontos nekünk.

2. Szakítsunk időt arra, hogy beszélgessünk kettesben. Próbáljuk kerülni az olyan típusú a mondatokat “És milyen volt a munkahelyeden?” Mert erre az lesz a válasz, mint nekünk volt “A mi volt a suliban?” kérdésre gyerekkorunkban. Semmi. Meséljük el, ki mit csinált, amíg nem voltunk együtt, gondoltunk-e egymásra vagy teljesen maga alá temetett a munka. A beszélgetés nagyon fontos, nem szabad elhanyagolni, különben az a kapcsolat rovására fog menni.

3. Ne csak magunkban mondjuk, hogy szeretlek, hanem mondjuk ki hangosan is! Egy idős házaspár harminc évnyi boldog együttélés után is minden nap elmondja a másiknak azt, hogy mennyire szereti. Ők azt mondják, hogy ez nem hagyta kialudni az egymás iránti szerelmüket.

4. Lepjük meg a másikat valami aprósággal! Nem drága ajándékokra gondolunk, hanem például egy váratlan pillanatban nyomjunk puszit szerelmünk arcára és mondjuk meg neki, milyen szerencsésnek érezzük magunkat, hogy ő van. Egy-egy ilyen apró kedvesség, figyelmesség minden párkapcsolatban csodát tud tenni.
IgenÉlet

Megosztásokat köszönöm

loading...

Oszd meg ismerőseiddel