Nevelj édesburgonyát az ablakban! Nem is gondolnád milyen bámulatos növény lesz belőle!

Oszd meg ismerőseiddel

Az édesburgonya nem csak finom, hanem gyönyörű növény is! Nem csak az íze miatt érdemes nevelni, a gumós fejlődése folyamán csodás dús növényzettel kápráztat el minket.

Nagyon könnyen csíráztatható, így akár az ablakpárkányon is nevelhetjük, később pedig kikerülhet az erkélyre, vagy a kertbe. Az év bármely időszakában nevelhetünk édesburgonyát, a lakásban könnyen kihajt és így még a borús időben is csodálhatjuk a káprázatos zöld leveleit. Remek szórakozás a gyermekek számára is, mert nagyon látványosan fejlődik.

Hogyan neveljünk édesburgonyát

1. Végy néhány olyan édesburgonyát, amelyek már elkezdtek csírázni.

2. A burgonyák közepébe szúrj néhány fogpiszkálót, ezek fogják megtartani, hogy ne érjék el a poharak alját. Tölts meg néhány kisebb üvegpoharat vízzel és tedd bele a burgonyákat. Figyelj rá, hogy ne érjenek a pohár aljához, mert csak így tud majd a gyökerük fejlődni.

3. A poharakat tedd világos helyre és figyeld, ahogy a burgonyák elkezdenek gyökereket ereszteni.

4. Amikor a burgonya már vastag gyökerekkel rendelkezik és a hajtásain van legalább 3 levél, fölbe ültetheted. A fogpiszkálókat ekkor már kihúzhatod, nem lesz rá szükség. Az ültetés folyamán figyelj rá, hogy a gyökerek ne sérüljenek és a föld a burgonya felét is fedje be.

5. Amikor a növény már bokros zöld növényzettel rendelkezik, az alsó részét össze is kötheted, így még gyorsabb növekedésre ösztönözheted. Időnként trágyázd és öntözd gyakran.

A növény gyorsan fejlődik, így láthatod, ahogyan a kis gumóból egy szép zöld bokor lesz. Az ablakpárkányon jól fejlődik, de ha túl nagyra nőtt, akkor kiteheted az erkélyre.

Megosztásokat köszönöm

Forrás: ketkes

loading...

Oszd meg ismerőseiddel